2010. szeptember 06. hétfő
Címlap Auto-Joy Frontvonal! Megújul a Cee’d Beállítom kezdőlapnak  Felveszem a kedvencek közé
Frontvonal! Megújul a Cee’d
2009.08.22 21:42

Átszabja a Kia a sikeres Cee’d modellcsaládot. Nagy változásokra azonban ne számítsunk, leginkább szemből mutat majd csak újat.

Hivatalos fotókat közölt a Kia az új Cee’d ről, melyet idén ősszel lepleznek hivatalosan is le, s majdan 2010-től kerül a kereskedésekbe. Az eredetileg magyar tervező által megálmodott forma viszont nem sokban változik. Az újdonság szele leginkább az autó orrát érte, itt látható a különbség. A lámpatestek, a hűtőrács, a motorháztető, az első lökhárító, de még a ködlámpák is más íven futnak majd. Hátul eltűnik a centrál mintás kialakítás, helyette hétköznapibb lámpák világítanak majd és új ütköző kerül az autó farára. Oldalról pedig? Ember legyen a talpán, aki megmondja a régi és az új közötti különbségeket. A tervek szerint először az ötajtós és a kombi változat érkezik új ruhájában, de ezekhez csatlakozik majd a Pro család is.


Az orrész újul meg leginkább

A változást a sofőr is észreveheti majd, hiszen vadonatúj kormánykerék és középkonzol kerül a felfrissített Cee’d – ekbe. A kényelemről pedig a kétzónás klíma és az új hifi gondoskodik.


Új kormánykerék és középkonzol

A jelenlegi motorkínálat egy taggal bővül, hiszen érkezik a 128 lóerős High Power 1,6 dízelmotor. Tovább fejlesztett ESP rendszer, valamint Start&Stop automatika is az új felszereltség része lesz.
Európa sláger Kiája az őszi bemutatkozás után megvásárolható lesz, de a hírek szerint hozzánk csak a jövő esztendő elején gurul be.


Sportosabban fest majd az új kombi


.

Kapcsolódó anyagok:
- Szelek szárnyán szálló Soul
- Kulcs a sikerhez! Kia Kee
- Jó helyen! Kia Cee'd az első 5-ben!

InterSport

Kihangosítják a Priusokat
Nálunk nincs akkora divatja az elektromos autóknak, így nem kell a hangtalanság veszélyeivel szembenéznünk. Pedig komoly probléma, hogy ezek az egyre terjedő autók, szinte észrevehetetlenek.VIDEÓVAL!
Legolvasottabb anyagok:
Betonon a 918 Spyder
Az Auto-Joy is megmutatta nemrég az új Porsche generációt. A gyár folytatja azon álmát, miszerint létrehozza az igazi csodaautót. A megfejtés már nagyon közel, hiszen utcán is kipróbálták a 918 Spydert. VIDEÓVAL!!!
Anonymus
Baranyai Gazdanapok
Impresszum