2010. szeptember 06. hétfő
Címlap Hölgyek,Urak Legyen a sport az életed része! Beállítom kezdőlapnak  Felveszem a kedvencek közé
Legyen a sport az életed része!
2010.07.14 08:19

Akkor érezzük jól magunkat mozgás közben, ha olyan tevékenységet választunk, amit nagyon élvezünk. Tehát csakis akkor érdemes valamibe belevágni, ha szívvel-lélekkel tudjuk csinálni.

Válasszunk személyiségünknek, vérmérsékletünknek, igényeinknek megfelelő mozgásformát. Érdemes felsorolni magunkban, melyek azok a sportágak, amelyeket szívesen kipróbálnánk, és módszeresen járjuk is végig őket, vegyünk részt egy-egy órán, adjunk magunknak időt élvezni!

Lényeges lenne, hogy már az elején érjünk el sikereket, hiszen a lelkesedést úgy lehet a legkönnyebben fenntartani. De fontos az is, hogy kihívást is jelentsen az, amit csinálunk.

Ha egész álló nap a munkahelyünkön ülünk, vagy állunk, az estét pedig a házimunkának szenteljük, akkor idővel eljön az a perc, amikor nem fogjuk jól érezni magunkat a bőrünkben. Talán igazából nincs is lehetőség, ahol levezessük felesleges energiáinkat, tehát nem tudjuk kiereszteni a fáradt gőzt. A stressz pedig eluralkodik az életünkön.



A mozgás sokféleképp fejleszti az egyéniséget és rengeteg olyan pozitív mellékhatása van, ami segít abban, hogy mindennapi feladatainkat gördülékenyebben végezzük el. Az már csak plusz ráadás, ha közben jól is érezzük magunkat, hiszen a mozgásnak örömforrásnak kell lennie.

Ha heti két-három alkalommal beiktatunk egy edzést, akkor számíthatunk arra, hogy többet ehetünk büntetlenül, hiszen heti háromszor egy óra mozgástól kb.1500 kalóriával nő az energiafelhasználás.

A mozgás hatására nő a csontsűrűség is. Nem mellékes, hogy azok, akik rendszeresen végeznek testedzést, egészségesebbek, vagyis ellenállóbb szervezetük, javul immunrendszerük működése.

Aki már rég óta nem mozgott, az ne a legkeményebb hot iron órán vegyen részt először, mert másnap lábra sem tud majd állni. Fontos tehát a fokozatosság is. Először próbáljuk meg a callanetics-et, a gerinctornát, pilatest. Ha fáj a hátunk, derekunk, nem szívesen szökdécselünk, akkor válasszuk a has-láb-popsi alakformáló órákat. Állóképességünk javításához ajánlatos résztvenni köredzéseket, step órákon, vagy spinningen.

Nagyszerű és gyönyörű formákat varázsol a boksz tréning, vagy a kick-boksz is. Aki szereti magát igazán jól érezni mozgás közben, az fizessen be egy táncos aerobic, funky, vagy hip-hop órára. Aki szeretne magára szedni egy kis izmot, vagy formálni szeretné őket, a súlyzós órákat, vagy pump-ot (zenére, kétkezes súlyzóval végzett csoportos erőnléti edzés) iktasson be edzéstervébe.

Z. R.

Kapcsolódó anyagok:
- Háromszor csináld és élvezd!
- Ne feszítsd túl !
- Sportoljunk a kutyánkkal!
- Lubickoljunk!

InterSport

Gyűrűzve jó
A Magyar Madártani Egyesület Dél-Balatoni Természetvédelmi Csoportja Siófok-Törekiben tartotta az idei év utolsó Állandó Ráfordítású Gyűrűzését. A munkát több éven át végzik, így jól nyomon követhető a fészkelő állomány nagyságának változása.
Legolvasottabb anyagok:
Újabb Guinness-rekord  készül
Az egykori fekvenyomó világbajnok, ma erőművész, Sinka Zsolt ismét nagy megméregettetésre készül. Ma három eseményen is feltűnik, hogy erőmutatványával felrázza a közönséget, s megmutassa: az erő vele van!
Anonymus
Baranyai Gazdanapok
Impresszum