2010. szeptember 06. hétfő
Címlap Hölgyek,Urak Karcsúsodj ruhákkal! Beállítom kezdőlapnak  Felveszem a kedvencek közé
Karcsúsodj ruhákkal!
2010.07.23 08:04

Minden nőnek fontos, hogy nyárra a legjobb formáját hozza. Ha ez még nem sikerült volna, vagy az utolsó öt kiló nehezen akar lemenni, akkor sokat tehetünk az öltözködéssel azért, hogy karcsúbbnak tűnjünk a valóságnál.

Hogy hogyan?
Okosan kell megválogatni azokat a ruhadarabokat, amiket magunkra öltünk!
Érdemes kerülni a fodrokat, még akkor is, ha ez 2010-ben nagy divat. A fodrok ugyanis teltebbnek mutatnak, mint amilyenek valójában vagyunk, ezért inkább maradjunk a hagyományos vonalvezetésnél.

A színekkel is variálhatunk, hiszen az, hogy egyszínű ruhát választunk, máris slankít. S nemcsak a fekete, hanem bármilyen sötétebb árnyalat, a kék, a csokibarna, vagy a szürke.

Érdemes odafigyelni arra, hogy a megfelelő méretű ruhákat vegyük meg és fel. Ha úgy gondoljuk, kicsit több felesleg van rajtunk, hajlamosak vagyunk a kelleténél nagyobb ruhákat felvenni, amivel pont az ellenkező hatást érjük el, vagyis azt, hogy még nagyobbnak látszunk. Így direkt hívhatjuk fel a figyelmet az előnytelen testrészeinkre. A jó méret tehát nagyon fontos, ne ezzel akarjuk takarni a felesleget!



Inkább vegyünk fel v-nyakú felsőt. Minél mélyebb egy dekoltázs, annál jobb – főleg a férfiak szemszögéből! Eltereli ugyanis a figyelmet a többi testrészről, kiemeli a melleket, hangsúlyozza a felsőtestet, a nyakat, ami karcsúsít.

A függőleges csíkozású ruhákkal optikailag nagyon sokat, több kilót is lehet csalni, hiszen megnyújtja az alakot. Arra azonban figyeljünk, hogy a csíkok egyformák legyenek, többféle csíkosat ne viseljünk egyszerre, és még véletlenül se keresztbe csíkosat vegyünk fel, hiszen szintén az ellenkező hátasát érjük el vele, vagyis szélesít.

Napjaink egyik kedvenc és divatos ruhadarabjai a hosszított felsők, ami kiváló abból a szempontból, hogy ápol és eltakar. A körte alakú nőknek nagyon is ajánlatos a mell alatt szűkített ruhák, illetve az ilyen felsők viselete, hiszen a derékon és combon lévő felesleget tulajdonképp láthatatlanná teszi.

A kiegészítőkön is sok múlik, főleg egy hosszú nyakláncon, hiszen a nyaktól lefelé vezeti a tekintet, ami szintén nyújtja a testet.

Z. R.

Kapcsolódó anyagok:
- Megöl a ruha
- Újra divat a kötött
- A fehér a király!
- Strandra fel!
- Zseb a lelke mindennek

InterSport

Gyűrűzve jó
A Magyar Madártani Egyesület Dél-Balatoni Természetvédelmi Csoportja Siófok-Törekiben tartotta az idei év utolsó Állandó Ráfordítású Gyűrűzését. A munkát több éven át végzik, így jól nyomon követhető a fészkelő állomány nagyságának változása.
Legolvasottabb anyagok:
Újabb Guinness-rekord  készül
Az egykori fekvenyomó világbajnok, ma erőművész, Sinka Zsolt ismét nagy megméregettetésre készül. Ma három eseményen is feltűnik, hogy erőmutatványával felrázza a közönséget, s megmutassa: az erő vele van!
Anonymus
Baranyai Gazdanapok
Impresszum