A lábujj az orgazmus titka
2010.02.24 14:53
Megosztás:
Van néhány dolog, amitől még jobb lehet a szex. Nem titkos és meg nem valósíthatatlan dolgokról beszélünk most, hanem olyanokról, amit bármelyik nő meg tud csinálni, csak egy kis odafigyelés kell hozzá.
Húzzuk be a hasunkat – no, ne a látvány miatt, hanem azért, hogy intim- és farizmainkat lefelé nyomhassuk. Ezzel a mozdulattal a csikló egy kicsit feljebb emelkedik, a hüvely pedig kellően összeszűkül. Ezzel két legyet üthetünk egy csapásra.
A „has-láb-popsi” kombináció nem csak az edzőteremben roppant hasznos, hanem az ágyban is. Ha mindhárom területet kellőképpen megfeszítjük, akkor a hüvely készen fog állni az orgazmusra és a „mindjárt elmegyek” folytonos mondogatása helyett a valóságban is a csúcsra fogunk jutni.
Amint jön a kéj, lazuljunk el, hiszen minél jobban elernyed a test, annál intenzívebb lesz az élmény. Érdekes megállapítás, hogy szülés után a nők negyven összehúzódást éreznek kielégülés közben.
Az orgazmus tanulható
Ha a legutolsó pillanatban még képesek vagyunk gondolkodni, akkor próbáljuk meg minél jobban megfeszíteni a lábujjainkat. Ezzel aztán minden olyan izom megfeszül, ami összeköttetésben áll testünk legérzékibb pontjával.
A légzéssel is szabályozható az orgazmus intenzitása, nem is akár hogy! A technika a következő: vegyünk egy jó nagy lélegzetet, amikor közeledik a csúcs. Ezt aztán tartsuk benn addig, amíg csak tudjuk. Ha a szervezet sok oxigénhez jut, akkor jobban reagál mindenféle ingerre. Próbáljuk ki, hogy melyik hoz intenzívebb élményt: az orron, vagy a szájon át lélegzés. Mindegyik módszerrel elérhető, hogy szeméremtestünk szorosabban vegye körbe párunk legnemesebb testrészét.
Kellemes próbálgatást!
Z. R.
Kapcsolódó anyagok:
- A szex fiatalít
- Szex a köbön
- Hogy éled át a szexet?
- A női gyönyör titka