Öleljük át a Balatont!
2010.02.23 07:33
Megosztás:
Visszatérő rendezvénysorozattá tennék a szervezők a Karnyújtásnyi Balaton elnevezésű akciót. Az ötlet a Balatonboglári Általános Iskolában merült fel, az intézmény szerint ugyanis rengeteg szépséggel és értékkel ajándékoz meg bennünket a tó.
A kezdeményezéshez már sokan csatlakoztak, így májusban a tervek szerint sor kerülhet az első nagyszabású programsorozatra, illetve ennek keretében egy rekordkísérletre is. Arról, hogy mi indította az ötletgazdákat erre a gigantikus vállalkozásra, illetve hogy milyen teendők állnak még előttük, Gáligné Pintér Zsuzsa tanárt kérdeztük.
- Honnan jött az ötlet?
- Az iskolában folyik egy projektoktatás, amelyen témaképp szerepel a Balaton. Ez azt jelenti, hogy a testneveléstől az irodalmon, történelmen, biológián át minden tantárggyal kapcsolatban foglalkozunk a Balatonnal, és a törekvésünk az, hogy mindenki megismerje az egyik legnagyobb természeti-gazdasági-turisztikai kincsünket. A kezdeményezést a tó visszatérő ünnepévé szeretnénk tenni. Minden év május 15-én közös, minden balatoni települést érintő rendezvényekkel tisztelegnénk a tó előtt, és most, az első alkalommal egy rekordkísérletbe is belevágunk. 200 ezer résztvevőt mozgósítva azt tervezzük, hogy mint egy élő füzér, átöleljük a Balatont, felhívva az akcióra a figyelmet.
Lassan ébredezik álmából
- Hatalmas ez a létszám, ami a sikerhez kell...
- Valóban. A kerékpárút a Balaton körül 200 km hosszú, tehát durván kilométerenként ezer, Balatont szerető emberre van szükség. Én hiszem, hogy van ennyi ember!
- Már az interneten is népszerűsítik a Karnyújtásnyi Balatont.
- Fontos lenne, hogy minél többen látogassák a http://karnyujtasnyibalaton.blog.hu-t. Ezen pályázatokat írtunk ki, játékot indítottunk el, és várjuk a balatoni szerelmi történeteket, de érkeznek már a magyar tengerről szóló versek, irodalmi alkotások, fotók is. Tehát pályázatokat várunk mindenkitől, akinek bármilyen ötlete vagy alkotó kedve van. Ezeket díjazzuk, és reményeink szerint egybeszerkesztve ki is tudjuk majd adni, ha beérkezik megfelelő mennyiségű és színvonalú anyag. Aki tehát nem jön el kezet nyújtani, az a pályázatokon keresztül is be tud kapcsolódni az akcióba.
Balatonboglárról indult a kezdeményezés
- Milyen programokat terveznek?
- Rengeteg lehetőség közül lehet majd választani, de azt szeretnénk, ha ezek egyediek, az adott településre jellemzőek lennének, és persze minden település bekapcsolódna a mások programjaiba is. A fenyvesiek például kihívták a balatoni települések lakóit Matula csónakversenyre, de a Balatoni Kerékpáros Turisztikai Szövetség is pont erre a napra időzítette a Balaton körbekerülését. Lesz hangverseny a Balaton- parti zeneiskolák zenetanárai számára, az északi parton pedig vannak galériák, festő csoportok, azok természetesen kiállítással fognak adózni a Balatonnak. Bogláron a Vörös és Kék kápolnában ezen a napon nyílnak majd meg a kápolnatárlatok. A blogra is hamarosan feltesszük a programokat, de ezek néhány héten belül az egyes települések honlapján is elérhetőek lesznek.
Átölelnék a Balatont
- Gondolom, rengeteg még addig a teendő, és nem kevés a feladatokkal járó költség sem...
- Szerencsére segít nekünk a Balaton Fejlesztési Tanács, amely anyagilag is támogat majd minket, mert ezt a programsorozatot 44 településen egyedül egy kis iskola nem tudja lebonyolítani. A támogatók, résztvevők verbuválása, a helyben felmerülő költségek fedezetének biztosítása így minden település saját feladata, de ezek várhatóan azért nem lesznek horribilis összegek. Szintén a tanács biztosít reklámanyagot, szóróanyagot, plakátokat és egyéb eszközöket, hogyha már ilyen nagy fába vágtuk a fejszénket, ne valljunk kudarcot, és sikerüljön a világrekord megvalósítása is.
Dobos Renáta
Kapcsolódó anyagok:
- Öleljük át a Balatont!
- Kétkerekű invázió a Balatonon
- Végre újra Balaton!
- A magyarok tengere lett a Balaton