Új bérlakások épülnek Kaposváron
2008.02.28 07:09
Megosztás:
Folytatódnak a bérlakásépítések Kaposváron. 2001 és 2003 között 280 lakást épített az önkormányzat. Az elmúlt öt évben azonban számuk nem gyarapodott. Az állam nem támogatja a bérlakásépítést, igény pedig ma is volna rá. Kaposváron jelenleg is több mint 100 olyan család él, akiknek azonnal szükségük lenne az ingatlanra.
Szita Károly polgármestertől megtudtuk: 2010-ig 120 újabb bérlakást épít a város 1,5 milliárd forint értékben. A beruházást fejlesztési hitelből valósítják meg. A garzon és 80 négyzetméter közti lakások három helyen épülnek. A Fő utca 84 szám alatti foghíj telken, a Dési Huber közben az Iparművészeti Szakközépiskola volt raktárának helyén, és a régi hajléktalan szálló területén.
Az építkezéseket már az idén elkezdik, a cél, hogy a jelenlegi bérlakás állományt megduplázzák. 1167 lakás van a somogyi megyeszékhelyen, melynek 4 százaléka bérlakás.
Támogatja a város a fiatalok önálló életkezdését is. Idén összesen 20 millió forint kamatmentes kölcsönt ad 12 évre, 3 éves türelmi idővel a 35 év alatti fiataloknak.
Segítik a letelepedni szándékozó szakembereket is. 2007- ben a Kisgáti városrészben kezdték el kiparcellázni azokat a telkeket, melyeket egy forintért adott az önkormányzat. A terület elfogyott, igénylők azonban ma is vannak. Idén Toponáron a Mikes Kelemen utcában folytatják az akciót, még előnyösebb feltételekkel. A telek ára továbbra is egy forint, viszont most már közművesítve árulják.
A Füredi utca már megszépült
Új kezdeményezésről is beszámolt a polgármester. Egy Fő utcai telken 10 lakást építenének fel. A kiviteli terv már elkészült, most pályáztatják meg a beruházást, hogy ki építené fel legolcsóbban. A lakásokat a piaci árnál lényegesen olcsóbban kínálja majd a város, s ha a kezdeményezés beválik, nem zárkóznak el a további építkezéstől
Folytatódik a panel program is, ötezer ház már megszépült, idén pedig újabb 930 – at szeretnének felújítani. A listán a sávház is helyet kapott, melyben 300 család lakik. A tervek szerint a külső vakolás mellett a nyílászárókat is felújítanák, valamint a belső folyosókat és a lépcsőházakat is restaurálnák. A beruházás félmilliárd forintba kerül.
Sz. É.
Kapcsolódó anyagok:
- Folytatódik a panelprogram
- Új feltételek a panelprogramban
- Lakáshasználaton vitakoznak