Ez mind megújúl
2010.07.02 08:01
Megosztás:
Folytatódik az az önkormányzati intézmények - óvodák, iskolák, művelődési házak - felújítása Kaposváron.
Emellett a lakás, illetve nem lakás célú ingatlanok - önkormányzati bérlakások, üzletek - egy részét is rendbe teszik a következő hónapokban.
Bajzik Imre műszaki igazgató elmondta: az önkormányzati intézmények terén a jellemzőbb munkák közé a tető-, homlokzatfelújítás, illetve a vizesblokkok cseréje tartozik. Ez utóbbira kerül sor a toponári Festetics Karolina óvodában, a Bárczi Gusztáv iskolában, de a kaposvári tűzoltóság épületében is megújulhat egy vizesblokk, csakúgy mint a Rét utcai óvodában, illetve az Eötvös Lóránd szakközépiskola kollégiumában.
A szentjakabi óvodában nyílászárókat cserélnek az utcafronton, a toponári iskolában 4 tanterem padlóburkolata szépülhet meg, a Temesvár utcai óvodában pedig a tornaszoba. A Somssich utcai bölcsődében tetőfelújítás valósulhat meg.
Hamarosan visszaáll az eredeti forgalmi rend a Teleki utcában, ha a mélygarázs felett elkészül a burkolat, ezután itt rendbe teszik a Polgármesteri Hivatal Teleki utcai homlokzatát, illetve a volt élelmiszeripari szakközépiskola homlokzatát is. A Búzavirág utcai óvodában levő 3 kupolás épület egyikét tavaly már rendbe hozták, idén folytatják ezt a munkát a másodikkal, majd jövőre következhet a harmadik épület. A Töröcskei művelődési házban már folyik a cserép tetőfedés cseréje.
A Berzsenyi iskolában a konyhát, illetve az éttermi részt újítják fel, továbbá korszerűsítik a víz- és villanyvezeték rendszert is az épületben. A szakember hozzátette: jelenleg a közbeszerzési eljárások folynak, többségében júliusban kezdődnek majd a munkák, és augusztus végéig fejeződnek be.
A műszaki igazgató az önkormányzati lakás, nem lakás ingatlanokról szólva elmondta: a Fő utca 34-ben, 74-ben, illetve 78-ban homlokzat- és tetőfelújítás lesz. Ezeknél az épületeknél szintén folyamatban van már a közbeszerzési eljárás, és október végére, november elejére el is készülhetnek a munkák. A Kontrássy utca 4. szám alatti műemléki védettségű épületben tetőrekonstrukció valósulhat meg, illetve a homlokzaton levő domborművet is restauráltatja a város. Ez utóbbi épület vegyes tulajdon, ezért itt a lakókat is be kívánják vonni a felújításba.
A Dózsa György utca 2. szám alatti, most már üresen álló, volt színészlakások közül azt az ötöt, amelyeket érdemes önkormányzati bérlakásként megtartani, felújítják. Ebben az esetben nagyobb belső átalakításokra lesz szükség: például az egyik lakás egyik szobáját hozzá kell építeni a másik lakáshoz, hogy megfeleljen az előírásoknak. Emellett külön kell választani az elektromos mérőrészeket, a gázellátást, azaz át kell kábelezni a lakásokat, amelyeknek a tervei már készülnek. A minden lakáshoz tartozó közös tereket pedig meg kell szüntetni. A többi lakásnál - amelyeket csak nagy ráfordítással lehetne a szabályok szerint átalakítani - javasolták az ingatlanok értékesítését például irodahelyiségként, mivel ezek kialakítása már nem felel meg a lakástörvény jelenlegi előírásainak, az elvárt komfort tényezőknek.
D. R.
Kapcsolódó anyagok:
- Építkezik Somogy
- Új bérlakások épülnek Kaposváron
- Folytatódik a panelprogram
- Virágba borult Kaposvár