2010. szeptember 09. csütörtök
Címlap Közélet A lomtalanítás nem segítség Beállítom kezdőlapnak  Felveszem a kedvencek közé
A lomtalanítás nem segítség
2010.07.28 08:03

Tovább tart a gyűjtés az árvízkárosultaknak. Zalaegerszegről újabb szállítmány indult útnak, ezúttal Szendrőbe. Edelénynek is gyűjtenek. Itt ruhára már nem, inkább építőanyagra, tetőcserépre van szükség, hiszen sok életveszélyes házat leromboltak.

Edelény árvízkárosultjainak is gyűjt Nagy György Zalaegerszegen. A település polgármesterével, Molnár Oszkárral beszélgettünk.



- Mekkora az árvízkár a becslések szerint ami Edelényt érte?

- Az összes kár ami Edelény városát érte - a magán és önkormányzati tulajdont - megközelíti a 2 milliárd forintot. Ehhez jön még a védekezési költség, amely összességében körülbelül 300 millió forintba került. Eddig 150 millió előleget kaptunk a védekezésre, tehát ez az összes rendelkezésünkre álló forrás, amelyből ki tudjuk fizetni a vállalkozók egy részét akik a védekezésben segítettek.



- 24-25 olyan házunk van amely összedőlt, illetve el kell bontani, mert lakhatatlanná vált. Ezeknek az újjáépítésére a kormány egy 3,1 milliárd forintos keretet hagyott jóvá, amelyből 224 millió forint jutott Edelénynek. Ez egy nagyon szűkös keret, de megpróbáljuk azt, hogy ezeknek a családoknak fedél legyen a fejük fölött télre.



- Mennyire érezhető a civil segítség?

- Főként az érezhető. Nagyon komoly összefogás alakult ki országszerte az árvíz nyomán, illetve utána az utómunkálatoknál. Hihetetlen mennyiségű ruhaadományt kaptunk, szeretném megköszönni mindenkinek, de elnézést kérek, már nem tudunk mit kezdeni a ruhával, tehát azt, ha lehet nem kérnénk. Jelentős mennyiségű bútort is kaptunk. Háztartási gépeket, hűtőszekrényt, gáztűzhelyeket. Ezeket folyamatosan osztjuk az érintett családoknak.



- A bútorral kapcsolatban hadd mondjam el, s szintén ne vegye senki sértésnek, de sajnos van olyan tapasztalat is, hogy nagyon sokan lomtalanítás gyanánt gondolják a segítségnyújtást. A használhatatlan bútorokkal még nekünk okoznak külön problémát, hiszen tárolni kell, kell valamit kezdeni vele. A bútort nagyon szívesen fogadjuk, de tényleg csak olyat, amit bárki a saját lakásában is használna. Amire egyébként jelenleg a legnagyobb szükségünk van az az építőanyag.

ÁSZ

Kapcsolódó anyagok:
- Segítsen az árvízkárosultakon!
- A Nyári Mikulás is segít
- Árvízi segélyvonalat indítottak

InterSport

Életveszélyes az olcsó
Az interneten vásárolható gyógyszerek, különösen a vényköteles gyógyszerek döntő többsége hamis. Európa-szerte mégis egyre többen választják a gyógyszerbeszerzésnek ezt a kényelmes, de rendkívül kockázatos módját.
Legolvasottabb anyagok:
Nem divat a hamis
Jelentősen nőtt azoknak az aránya Magyarországon, akik elutasítják a hamis termékek megvásárlását. Ezt támasztja alá, hogy a társadalmilag leginkább elfogadott hamis ruházati termékek elutasítása radikálisan nőtt a tavalyi évhez képest.
Anonymus
Baranyai Gazdanapok
Impresszum